Zöld Élet

Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni.

Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani.

Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta:

"Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született optimista volt.

Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy

a helyzet pozitív oldalát kell néznie.

Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és

azt mondtam:

Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan.

Hogy csinálod ezt?"

Sándor azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak:

Két lehetőséged van.

Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni.

Minden alkalommal,ha történik valami, magam választhatok, hogy

elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle.

Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon,

elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a

pozitív oldalt választottam."

"Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe.

"De, egyszerű." - mondta Sándor, "az élet csupa választási lehetőségből

áll.

Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz,

hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el,

hogy hogyan éled az életed."

Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a Vagon

gyárat, hogy önálló legyek.

Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy

döntöttem, hogy élek.

Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett.

Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes

intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a

hátában.

Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.

Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem.

Szeretnéd látni a sebemet?"

Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset

pillanatában.

"Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár

hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem,

emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok."

"Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni.

Sándor folytatta:

"Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok.

De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését,

ami azt jelentette: 'Halott ember.'

És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást."

Mit csináltál?" - kérdeztem tőle.

Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás

vagyok-e valamire, igennel válaszoltam.

Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom.

Mély levegőt véve visszaordítottam: 'A gravitációra!'

Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet

választottam.

Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott."

Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni

való hozzáállásával is.

Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes

életet élni. Hozzáállás kérdése minden.

Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap.

Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt

tegnap aggódtál."