Zöld Élet

Mindenkinek megvan a maga Húsvét-élménye – kinek a templomok tömjén illatával keveredő tavaszi virágillat, másnak a hosszú böjtöt követő bőségesen terített asztal felemelő látványa, vagy épp a kölni illatok már-már elviselhetetlen keveredése.

A Húsvét azonban évszázadok óta változatlanul az áldozat szentségét és a megújulást üzeni.
A Húsvét felemel – bár először a keresztre, és csak utána a mennyországba… Mindenkinek megvan a maga keresztje – tudjuk. Egy-egy személynek, de egy-egy társadalomnak is. A válságból való kilábalás sem megy másként, csakis lemondással és áldozattal. Persze lehet, hogy sokan most azt gondolják, hogy ők már annyi mindenről lemondtak, annyi mindent feláldoztak, és most megint? Már megint ők?!

Tartsunk egy kis önvizsgálatot: valóban hoztam áldozatot? Vállaltam és vittem a keresztemet?
Sokan kereszt nélkül akarnak felemelkedni, ám előbb-utóbb rájönnek: anélkül nem lehet.
Igenis nehéz, de cipelni kell, és nem azzal foglalkozni, hogy segít-e benne valaki, Értelmetlen oldalra pillantani, hogy más vállán is ott van-e egy másik kereszt, és hogy az a kereszt esetleg könnyebb-e mint a miénk.

A Húsvét a vég és egyben a kezdet. De ne feledjük: először a kereszt, és csak utána a mennyország.
Mert nagypéntek nélkül nincs feltámadás…