Zöld Élet

Senkit sem érhetett váratlanul a hír, amely szerint „végre” tízmillió alá esett a magyarok lélekszáma az országhatárokon belül. Arra gondolni sem merünk, hogy van olyan ember ebben a kis hazában, aki ennek örülni tud. Persze össznépi sírásra sincs szükség (megnyugodhatnak a csak „magukkal foglalkozók” is), ám az biztos: a felelősen gondolkodók eltöprengenek két percre.

Lehet azon nyavalyogni, hogy a családtámogatási rendszer – főleg ahogy az előző rezsim megpiszkálta azt – nem kedvez a gyermekvállalásnak, ám ez az érv már csak pici ideig állja meg a helyét, mivel az új kormány egy rendkívül erős családpolitikát helyezett kilátásba, amely nemcsak az adórendszerben jelenik meg, hanem – ami szintén nagyon fontos! – a kormányzati filozófiában is.

Nem új keletű várakozás az, hogy a lélektani határ alá esik majd a népességszám. Tudta ezt mindenki; az elmúlt harminc év népesedési mutatói jelezték a bajt, a felelősen gondolkodó kutatók már jó ideje kongatják a vészharangot. Voltak rezsimek, amelynek bizonyos főideológusai szerint a gyerek akadály, teher, s csak viszi a pénzt, és volt olyan kormányzat is, amelynek a család (elcsépelten: a társadalom legkisebb alapegysége, a gyermek normális szocializációjának, az emberi szeretetnek a bölcsője) igen fontos alapeszménye volt. S most is az.

A lényeg az, hogy percek alatt nem lehet meggyógyítani évtizedes bajokat, s lehet akármilyen kedvezmény, támogatás, ösztönzés egy felelős kormányzat eszköztárában, ha nem csak anyagi, hanem mentális gátak is elállják a gyermekvállalás útját.

Azon nem érdemes vitatkozni, hogy a „párkapcsolat” fogalma manapság már nem feltétlenül a korábbi tartalommal bír. Csökken a házasságkötések száma, egyre többen választják az élettársi kapcsolatot. Utóbbi nem feltétlenül rossz dolog: egyfajta előszoba, ami lehetővé teszi a „zökkenőmentes” elválást, ha kiderül, hogy a két ember mégsem egymásnak való. Az emberek elfordultak egymástól, „eszközök” a másiknak ilyen-olyan céljai eléréséhez. Persze a média és a szórakoztatóipar megfelelő részei, illetve a sok „csak te vagy a fontos, senkivel ne foglalkozz!” mentalitással szerkesztett orgánum is megtette a hatását.

Gyűlöletes minden, amiért felelősséget kell vállalni.

Ugyan az a vélemény járja, hogy a magyarok szeretik a gyerekeket, ám érdemes lenne egy alapos kutatást végezni a mostani 18-35 éves korosztály körében. Megelőlegezem: megdöbbennénk az eredményeken.

Senki ne várjon „baby-boom”-ot addig, amíg a szupermodell külső, az ahhoz kapcsolódó durcás pofi üres tekintettel az „elvárt” és a követett minta. S nem ám az úgynevezett plázacicákról van szó. Hol vannak azok már? Ma már az ciki. Az „öntudatos”, a szélsőségesen emancipált, s egyben intelligens nőről van szó, aki depressziós lesz, ha nem kapja meg, amit akar, s mindenféle ideológiai méreggel telve rohan a magányos és gyerektelen öregkor felé.

Amíg az állapotos nő „terhes”, s „a gyerektől nem tudok menni bulizni” az uralkodó tézis, amíg a férfiak egy része azt gondolja, hogy a másik nem mindössze egy használandó, majd eldobandó tárgy, a fogyás mérséklésére sem lesz esély. Aki most dohog, picit figyelmesebben szemlélje a rögvalóságot.

Ezer oka van annak, hogy a népességfogyás ilyen drámai mértékű, de talán az egyik legfőbb: a mérhetetlen és pusztító egoizmus. Kár tagadni.

Csak az egymást tisztelő, a nemi szerepeikkel tisztában lévő emberek képesek meghozni a megfelelő döntéseket. Ha tetszik, ha nem, dönteni mindig kell. S minden tett egyben döntés is.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.