Mann Tamás alternatív gyógyterápiával foglalkozik, mióta elvesztette egy balesetben a látását, de két lábbal szeret a földön állni, és bár nyitott mindenre, csak abban hisz, amit megtapasztal. Ennek megfelelően saját módszereiről és a hagyományos orvoslásról is tárgyilagosan nyilatkozott a Női Lapozónak.

Mann Tamás azóta foglalkozik alternatív orvoslással, hogy egy balesetben elvesztette a látását. Talpdiagnosztikával állítja fel betegei kórképét, a kezelés során megérzéseire, benyomásaira is hagyatkozik, és több olyan módszert is alkalmaz, amik nem mérhetők és nem írhatók le egzakt módon. Ennek ellenére kifejezetten realista ember, és bár nyitott mindenre, csak abban hisz, amit megtapasztal, de abban feltétlenül - így az alternatív orvoslás módszereiről éppolyan tárgyilagosan beszél, mint a hagyományos gyógykezelésekről.

Női Lapozó: Nemrég olvastam egy Vágó Istvánnal készült interjúban, hogy a Szkeptikus Társaság szeretné elérni, hogy kivegyék az Európai Unióban a hatékony gyógymódok köréből a homeopátiát. Mit szól ehhez a terapeuta?
Mann Tamás: - Az az illető, aki erre rájött, és ezt elkezdte, nem volt buta ember, és már több mint száz éve bizonyítottan működik a módszer. Bár én ezzel nem nagyon foglalkozom, mert nem feladatom meggyőzni senkit, azt javasolnám azoknak, akik nem hisznek benne, vagy hasztalannak gondolják, hogy mélyedjenek el benne. Aztán amikor megvannak az első sikerélményeik, megint megkérdezném őket, hogy mi a véleményük.

Biztosan lennének sikerélményeik?
- Lennének. Nagyon molyolós dolog, de tegyük hozzá, hogy az orvosi gyakorlatban is úgy megy ez többnyire, hogy kiírnak egy gyógyszert, a beteg beszedi, aztán vagy a mellékhatásaitól szenved, vagy nem használ neki. Akkor kiírnak neki egy másikat, és így tovább, szóval egyik sem egyszerűbb a másiknál, csak épp a homeopátia esetében nincs mellékhatás.

A hit milyen szerepet játszik a sikerélményben?
- Minden gyógyulási folyamat hit kérdése. Az is egyfajta hit, hogy elmegyek az orvoshoz, megbízom benne, és beveszem a gyógyszert. Lehet az a terapeuta orvos, alternatív gyógyász, homeopata, bármi, a hitre szükség van. Ha nem hiszünk benne, még a gyógyszer hatását is képesek vagyunk blokkolni.

Van akkor gyógyíthatatlan ember a homeopátia szempontjából is, aki egyszerűen nem akar meggyógyulni?
- Aki eljön egy kezelésre, az gyógyulni akar. Az én dolgom az, hogy olyat tegyek, amivel bebizonyítom neki, hogy működik az, ami mellett letette a voksát. Ennek ellenére előfordulhat, hogy nem sikerül, mert minden terápiában lehetnek kudarcélmények. Éppen azért van annyiféle kezelési mód. Egyedül üdvözítő út nincsen, csak és kizárólag homeopátiát én nem alkalmaznék. Persze vannak esetek, amikor az is elég, de kombinálni kell más módszerekkel, legyen az akár manuálterápia, akár másmilyen gyógynövény-kivonatok alkalmazása, vagy urambocsá, ha kell és szükséges, akár gyógyszeres terápia is.



Hogyan került ön kapcsolatba az alternatív gyógymódokkal? Hogyan kezdődött a pályafutása?
- A pályafutásom egy baleset után indult, amiben elvesztettem a látásomat. Részt vettem egy rehabilitációs programban, ahol felajánlották, hogy tanulhatok kefekötést, telefonközpont-kezelést és gyógymasszázst. A gyógymasszázs közel állt hozzám, így azt választottam, de a gyakorlás közben rájöttem, hogy egymagában kevés. Ezért fordultam az alternatív gyógymódok felé, és így került képbe a homeopátia is.

Összetalálkozott volna ezekkel a gyógymódokkal, ha nincs a baleset?
- Ezt így utólag nem tudom megmondani. Nehéz lenne kitalálni, hogy abban az előző életemben hogyan találkoztam volna össze ezekkel a gyógymódokkal, és hogyan reagáltam volna rájuk.

A sorsszerűségben hisz?
- Vannak sorsszerű események, de én elég realista vagyok minden tekintetben. Azt hiszem el, amit megtapasztalok, és amiről tudom, hogy működik. Amit nem tapasztalok meg, arra pedig nyitott vagyok, és arra törekszem, hogy legyenek róla tapasztalataim, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy működik. Én így állok mindenhez hozzá.

Hogyan tanulja az ember ezeket a gyógymódokat? Van ennek intézményrendszere?
- Most már szerencsére van intézményrendszere is. 1998-ban hoztak egy olyan egészségügyi törvényt, ami elismert bizonyos alternatív gyógymódokat, és rendezte ezeknek a képzését, vizsgáztatását, a továbbképzést, és így tovább. Amikor pedig valaki már praktizál, akkor ugyanúgy pontokat kell gyűjtenie, bizonyítania kell bizonyos idő alatt, mint az orvosnak és sok más szakembernek.



És hogyan lehet továbbadni azt a tudást, amivel ön rendelkezik? Tökéletesen egzakt módon, mint a hagyományos orvoslás módszereit?
- Van, amit nem tudnék átadni, mert az egyfajta megérzés, sejtelem, másrészt rutin kérdése is. Egyszóval úgy nem lehet előadni az egészet, mint egy matekpéldát, inkább az irányvonalat lehet lefektetni, azt, hogy merre kell haladni, mire kell figyelni, hogyan kell memorizálni. A többi már a tanuló dolga. Ettől függetlenül én nagyon szeretném már valahogyan elkezdeni oktatni, meg sok minden szorult belém, de sajnos elég nehéz bekerülni az oktatói körökbe. Én mondjuk el is pályáztam hat évre vidékre, és ezzel kilőttem magam mindenhonnan, de amúgy sem sok az esély. Hogy miért, arra konkrét választ sosem kaptam.

Van egyébként olyan, akiből nem lehet terapeuta, mert hiányoznak belőle kulcsképességek, vagy elvileg minden ember képes rá?
- Az adottságok menet közben derülnek ki, ehhez el kell kezdeni tanulni. De nem biztos, hogy akiben felébred a kíváncsiság, abból jó szakember lesz. Kell hozzá tudásvágy, kell hozzá memória, valamint empátia és emberszeretet. Röviden ennyi.

Lehet rangsorolni a különböző alternatív gyógymódokat, diagnosztikai technikákat?
- Nem. Ez nem olyan, mint egy CT meg egy MRI, hogy az egyik pontosabb a másiknál, hanem mindegyik más oldalról közelíti meg a dolgokat. Szakember kérdése, hogy mit választ, és hogyan tud bánni vele. Én a talpból olvasok, mert látás nélkül ez maradt nekem.

Jelent önnek esetleg valamilyen előnyt is a munkájában az, hogy nem lát?
- Jobbak a megérzéseim, értelemszerűen. És nem téveszt a szemem. Részletesebbek, finomabbak az első benyomásaim, ennyiben talán előnyöm van.



Nekem mindig úgy tűnt, hogy önben van egy kis irónia is az iránt, amit csinál, szokta például hókuszpókusznak is nevezni. Ez a betegnek szól, vagy saját magának is?
- Nekem nem. Én 20-25 évvel ezelőtt mosolyogtam ezen, aztán onnantól kezdve, hogy megéreztem bizonyos dolgokat, már komolyan vettem. Inkább a páciensnek szól az irónia, hogy érezze, hogy amit csinálunk, az működik, de ettől még nem szállunk el tőle. Én azt szoktam mondani, hogy nevezhetjük ezt bárminek, susmusnak, varázslatnak, a lényeg, hogy működik. Ez is egyfajta terápia, a komplex kezelés része.

Mennyire szkeptikusak az emberek, akik önhöz fordulnak?
- Nehéz megmondani. De aki eljön hozzám, az már megjárta a hadak útját, nem úgy kezd élből, hogy nem érzem jól magam, megyek a Tamáshoz. Először orvoshoz fordul, aztán jön el hozzám.

Nehezebb is emiatt a dolga?
- Igen. Nekem hitvallásom, hogy megelőzni könnyebb, mint orvosolni a bajt, és amikor egy rosszul diagnosztizált, félrekezelt beteg jön hozzám, akkor a hibás terápiának már vannak káros hatásai, amik miatt nehezebb a feladatom. De soha nem úgy kezdem, hogy "na hát az orvosok", szó sincs ilyesmiről. Az orvos is teszi a maga dolgát, végzi az előírások, a tanultak szerinti feladatait, és ha nem jön neki össze, hát nem jön össze. Vannak dolgok, amiket egzakt módon nem lehet kimutatni, mert van testünk, lelkünk és szellemünk is, amiket együtt kell vizsgálni. Hiába van egy mért adatban eltérés, az így diagnosztizált problémára alkalmazható készítmény nem feltétlenül hat, mert valami más még hiányzik mellőle. Ha ez a helyzet, a beteg eljön hozzánk, és mi már az egész embert nézzük, kikérdezzük, reagálunk, elhisszük, amit mond, mert azt valljuk, hogy neki van igaza.

Említette, de érezni is lehet, hogy ön realista ember. Hogy fér ez össze azzal, amit csinál?
- Remekül. Amire mások azt mondják, hogy csoda, arra én azt mondom, hogy csodálatosan működik, de nem csoda, mert mindennek van miértje, oka. Persze van, amire nem tudunk magyarázatot adni, de én azt mondom, hogy ha nem tudunk, akkor most még nem is kell. Majd ha elérünk egy olyan színvonalra, hogy mérni tudjuk a dolgot, akkor az se lesz csoda senkinek. De a lényeg az, hogy mindig azt nézzük, működik-e. És az is fontos, hogy ha működik, ne szálljunk el tőle. Én nem turbózom, nem misztifikálom a dolgokat, hanem otthagyom őket a helyükön, ahol vannak.



Könnyű így hozzáállni?
- Nem. Ahhoz, hogy én ide eljussak, kellett a feleségem, aki nagyon sokszor lenyomott a földre, amikor el akartam szállni. Egy pár sikeres gyógyulás után ugyanis törvényszerűen elszáll az ember. Eleinte persze ellenáll, de aztán jön egy időszak, amikor már nem megy, és akkor jönnek a kudarcok is, mert az öntömjénezés miatt nem vesz észre egy csomó mindent. Ezért kell valaki, aki visszafog. Persze az öntömjénezőket körülveszi egy fanatikus tábor, de hát előbb-utóbb kiderül, hogy mi a helyzet, mert vagy nem gyógyulnak az emberek, vagy a terapeuta omlik össze.

Annyit beszéltünk már a hitről, hadd kérdezzem meg végül, hogy miben hisz ön, a szó klasszikus értelmében.
- Nem vagyok ortodox hívő és nem vagyok UFO-mániás sem. Mindig azt mondom, hogy van valami, ami felettünk áll, bár felém soha nem bizonyított úgy, hogy megjelent. De kell lennie valaminek, ami ezt az egészet összecsavarozta. Egyszer talán majd tanúbizonyságát is teszi annak, hogy van, de ha nem, az se baj. És hiszek abban, hogy jó szóval rá lehet venni az embereket arra, hogy kilábaljanak valamiből, ami nem jó nekik.