Feldmár azt mondja, hogy  az a bátorság, ha az ember azt csinálja, amit akar, attól függetlenül, hogy mennyire fél. Valamitől félünk.

A félelem „kézzelfogható”, vagyis reális, a mai védtelen világban, az utcán, még az otthonodban sem vagy igazán megvédve, erről is hosszan lehetne… Szerintem érdemes hinni a jóságban, a becsületben, stb. mert egyébként megbolondulna az ember lánya, állandóan csak rettegéssel telnének a napjaink, így hogy lehet élni…) ezt a fajta félelmet azért nem nehéz legyőzni.

A legtöbb félelem értelmetlen, irreális, (szélsőséges esetben fóbia, akár vegetatív tünetekkel) amikor van oka, csak az nem tudatos. A titkolt, vagy elfojtott, a tudatalattiba száműzött félelmek a legmakacsabbak. Később visszatérek erre.

A nagy gondolkodók azt tartják, hogy az egyik legkorábbi, közös emberi alapélményünk a kisebbrendűségi érzés, a szorongás, vagy legalábbis egyfajta bizonytalanság, hogy „velem valami nincs rendben” a többi emberhez képest.

Alfred Adler pszichológus (orvos) foglalkozott a kisebbrendűségi érzés kompenzációjával, amit gyakran hoznak összefüggésbe a hatalom gyakorlásával, vagyis az ember törekszik a tökéletességre, törekszik a hiánya-, fogyatékossága leküzdésére, s ez egyfajta fölényt jelenthet a másik felett. Erről hosszan lehetne írni, de térjünk el az általánostól.

Most a magunk alkotta mumusokról,

• – a hegyeinkről,
• – a gyávaságunkról,
• – magunkról.

A félelem általában lebénít, megakadályoz abban, amit tenni szeretnénk, begáncsol. Ebből következik a tehetetlenség érzése is, melyet szintén a negatívok közé sorolunk, sőt továbbmegyek, a feszültség, ami ilyenkor indukálódik, a káros érzelmek eszköztárát szaporítják.

Szóval jogunk van félni, de ha tudatosítjuk, hogy most mégis megtesszük, meglépjük, amit akarunk, és elhisszük, hogy képesek vagyunk rá, bátrakká válunk – nézőpont kérdése, ugye?

Én inkább leküzdöm a félelmemet, vagyis félve, de megteszem az első lépést, a BÁTOR-ságot választom, mintsem a tehetetlent, na mert ezt a kötöttséget végképp nem bírom elviselni. Érezhetted már Te is gyakran, ha nem vagy ráhatással a dolgokra, az milyen érzés Neked…Lehet, hogy épp nem tudatosítod, viszont  figyeld csak meg jól, hogy érzed magad tőle…

Saját példám, hogyan győztem le akaraterővel a félelmemet, (kezdődő fóbiát ütöttem agyon?).

10 napos önismereti tábor után, gondoltam megjár egy kis „nyaralás”. Orfűi cseppkőbarlang, én akartam. Elöl a csoportban, hogy mindent a legjobban lássak, halljak. Élveztem a hűvösségét, a csodákat, a túravezető meséit. Kb. negyven méter után megálltunk, lehetett kérdezni. Párom: „és ilyenkor a klausztrofóbiások” mit csinálnak? A vezető: ilyenkorra szokott ez kiderülni… melegség, verejték, csupa víz a tenyerem, fogyott a levegő… köszönöm,  én most akkor kimennék. Hátranézve, vagy száz ember  a keskeny járatban. Tovább. Lesz ami lesz, ha elájulok, úgyse hagynak ott, még hosszú percekig rosszul voltam, aztán a hideg víz, jógalégzés, a hit, hogy úgyis kibírom, egyszer úgyis véget ér…még fel a lépcsőkön, ahol újabb dózis: na, itt aztán a mobilnak annyi… kifelé megújulás volt az út.

Saját terápiámat csináltam végig, nyugtatott meg a pszichológus barátnőm…

Néhányszor még előjött az érzés a metrón, liftben, de inkább szembeszálltam az érzéssel, beleléptem, megszelídítettem a félelmet, s már nem volt olyan félelmetes… mert nem akarom megnehezíteni az életem… nincs szorongás, tudatosítás van.

És TE hogy állsz a hegyeiddel?

Amik letaglóznak, ha rájuk nézel….

Attól függetlenül, hogy kinek mi a hegye, mumusa, saját maga,

• -         lehet el – és kikerülni,
• -         „terézanyuként” leélni az életed, netán,
• -         fejjel a falnak,
• -         sötétben, vakon tapogatózva…

A megszelídítés első lépése, hogy leülsz, és gondolkodsz. Szakszóval: tudatosítod a problémát, a probléma gazdáját. S rájössz, hogy soha nem késő a változásra, csak ne másokon kezd, ne a másikat akard megváltoztatni, ne másoktól várd el a változást, mert ez törvényszerűen nem fog menni. Egyet tehetsz, MAGADON GYAKOROLSZ…))

A személyiségfejlődés fontos lépése a félelem legyőzése, mely megnyitja az utat a szabadabb és kényelmesebb életed felé.

Egy kulcs:

A kisebbrendűségi érzés leküzdésére a legnagyszerűbb taktika, magunk fejlesztése, a tanulás ami a tudatlanság feletti győzelem! Hasznosabb, mint a mások feletti győzelem, gondolj csak bele!

(A tanulás szó alatt nem feltétlen az iskolákra gondolok, felnőtt korban inkább tanultam a könyvekből, tréningekből, szemináriumokból, előadásokból, más emberek tapasztalataiból!)

A következő bejegyzésben a hóhért akasztják, önvallomás lesz az egyik legnagyobb félelmemről! Ígérem, nem lesz destruktív, sikerült legyőzni! S a saját élményem megosztásának a célja nem más, mint hogy másnak is segíteni, a félelme legyőzésében!

Egyáltalán Neked van félelmed?

Tudatos átgondolását a minket bántó „mumusoknak”! Sok erőt hozzá!

És kérlek, ne felejtsd, fél perc a feliratkozás, ha akarsz máskor is olvasni!

Jakab Gyöngyi

Női önismereti tréner