Zöld Élet

Mondjuk sokszor, másnap megint megismételve, és harmadnap ismét...

Mondjuk sokszor, és bele sem gondolunk mikor lesz ez a „holnap”, vajon eljön -e egyáltalán? Mondjuk ezt olyankor, amikor valamihez nincs kedvünk, éppen nem kényelmes, lusták vagyunk a megtételére. Azt hisszük, hogy majd megjön hozzá a kedv, vagy éppen könnyebbé válik a megoldás.

Vannak ügyek, amiket hagyni kell nyugodni és az idő elrendezi azokat. Vannak feladatok, amiket mindegy, hogy most végzünk el vagy később, megvárnak. De vannak helyzetek, amikor meg kell ragadni a pillanatot, amikor az álmainkról, céljainkról van szó, nincs értelme halogatni, mert az a holnap talán soha nem jön el.

Ugyanilyen halogatás, amikor gyűjtögetünk, kuporgatunk, amikor felhalmozunk kacatokat, ami majd „jó lesz még valamire”, és félretesszük a szép étkészletet és inkább a csorbát használjuk. Mindenki hallotta már valamely ismerősétől, hogy ezt vagy azt majd akkor csinál meg, amikor a gyerekei felnőttek, amikor majd nyugdíjba megy...

Klasszikus tanmese, amikor a házaspár egész életén át kuporgat, nélkülöz, hogy amikor majd nyugdíjasok lesznek, vesznek egy szép házat a tengerparton, és oda költöznek, a férfi pedig mielőtt nyugdíjba vonulna meghal. Egész életében azért nélkülözött, hogy majd, ha nyugdíjas lesz, közben pedig lett volna pénze bőven, de azt nem élvezhette, hagyta hogy az élet elmenjen mellette. Ugyanígy vagyunk ezzel mindnyájan. Van sok mindenünk, amit nem használunk, pedig megtehetnénk, és így nem is élvezzük, csak van. Porfogó, értéktelenedik, netán még költenünk is kell rá, foglalkozni vele, és ezzel a magatartással felhalmozunk magunknak nagy csomó problémát, nagy csomó kacatot, rengeteg feladatot, esetleg fájdalmat és keserűséget is, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy összecsaptak fejünk felett a hullámok, tehetetlennek érezzük magunkat, mert belekerültünk egy kényszerhelyzetbe, amikor már nincs tovább halogatás, amikor már nincs tovább szabad döntés. Eljött az ideje, hogy szembenézzünk mindazzal, amit korábban félretettünk, és ha eddig nem is volt, ezután biztos, hogy fájdalom és keserűség marad bennünk.

Miből gondoljuk, hogy amihez most nincs kedvünk, vagy kényelmetlen, az később kellemessé válik? Mitől változna bármi is? Hiszen mi minősítettük kellemetlenné, kényelmetlenné, tehát sokkal egyszerűbb a hozzáállásunkon változtatni és megtenni azt, amit megtehetünk, mert így nyugodtan fekhetünk és a következő napot nyugodtan, örömmel, tiszta lappal tudjuk kezdeni, a szabad cselekvés lehetőségével!