 |
Ha kezeinket a csípőnkre helyezzük, és ott tartjuk beszélgetés közben, akkor ez lehet egyrészről némi kihívás a másik irányába, mutathatja magabiztosságunkat, szilárdságunkat is. Ha mindez a másik szemébe való nézéssel és egyenes testtartással párosul, akkor egészen biztosan nem szenvedünk önbizalomhiányban. Légy óvatos azonban ezzel a testtartással a főnök előtt, mert ő esetleg nem meglévő önbizalmunkra, hanem inkább a feléje irányuló agresszív fellépésünkre következtethet ebből. Amikor ujjaink segítségével felfelé mutató háromszöget formálunk, testtartásunk pedig kissé előrehajlik, mozdulatunk szintén magabiztosságunkra, határozottságunkra és önbizalmunk meglétére utalhat. Ugyanakkor, ha a kezünkkel lefelé mutató háromszöget képezünk, nem az előzőek fordítottjára kell gondolnunk, hanem ez a fajta testbeszédünk határozott és meglévő szándékainkra utalhat. Egy szimpatikus férfivel való megismerkedéskor ennek a mozdulatnak az ismerete és alkalmazása igen jól jöhet a számunkra. Ha beszélgető partnerünk egyik vagy akár mindkét kezét a szája elé helyezi, alapos okunk lehet arra gondolni, hogy az illető nem feltétlenül mond igazat, de legalábbis nagy a valószínűsége, hogy egyáltalán nem hisz abban, amit mond. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy önbizalomhiánnyal küzd, önmagában nem bízik eléggé, vagy esetleg abban nem, akihez beszél. Állásinterjúk esetében mindenképpen jó, ha ezt a pozíciót elkerüljük!
www.free -spirit.hu/hirturmix.hu